A versenytársak fontossága

A versenytársak fontosságáról szeretnénk pár szót ejteni. 😊

Ki is az a versenytárs vagy konkurens?
A konkurencia vagy konkurens jelentése vetélytárs, versenytárs. A versenytársunk az, aki azonos terméket vagy szolgáltatást kínál, mint mi. Az azonos szolgáltatás vagy termék azonos funkciót jelent, amit a vevő annak érzékel.
A versenytárs arra való, hogy legyen. Ő az edzőpartner, hogy ne lustuljunk el. Ezt a mondatot tökéletesen alátámasztja ez az ütős és egyben megható kisfilm, melyet a BMW készített a Mercedes leköszönő igazgatójának. Tiszteletből és szakmai elismerésből jeles!

A történet a következő:
Az autóipari vezetők általában jellegtelen, öltönyös urak kevés karakterrel, igazán ismerni sem szokás őket, vagy legfeljebb a nevüket. Dieter Zetsche nem egészen ilyen. A kedves, nagy bajuszú, kopaszodó úrból, aki távozott a Mercedes éléről, az iparág legismertebb karaktereinek egyike lett. Nyilván ennek köszönhető, hogy a BMW sem hagyja szó nélkül a távozását: forgattak egy reklámfilmet Zetsche utolsó napjáról – természetesen egy ügyesen kiválasztott hasonmással. Még utoljára szelfizik néhányat, leadja a belépőjét, hazaviszi a szolgálati S osztály – aztán, amikor maga marad, a garázsból előhozza a BMW i8-asát, és elszáguld. A felirat alatta: végre szabadon. Aztán egy másik felirat következik, amelyből kiderül a lényeg: Köszönet, Dieter Zetsche, a sok évi inspiráló versengésért. Nos, leköszönő igazgató ennél nagyobb elismerést aligha kaphat. Ami azt illeti, Zetsche alatt a Mercedes visszaszerezte vezető helyét a prémium-márkák piacán a BMW-től, és Münchenben nem is nagyon találják az ellenszert, legalábbis egyelőre. Így számukra Dr. Z távozása reményteli esemény lehet: hátha az utódja képes lesz hibázni.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=9rx7-ec0p0A

Forrás: Totalcar

Megosztod?

Facebook
Twitter
Linkdin
Pinterest

Szólj hozzá, bátran

bix feher logo 8.59/10

Bizalmi index

HATÁS REKLÁMSTÚDIÓ KFT- hiteles partner- Hiteles Partner

Ajánlat kérés

ADD MEG AZ ADATAID ÉS KOLLÉGÁINK FELVESZIK VELED A KAPCSOLATOT HAMAROSAN!

Köszönjük a megkeresést, hamarosan kollégáink felveszik Veled a kapcsolatot.

+36 56 513 015 | hatas@hatasreklam.hu | 5000 Szolnok, Eötvös tér 3. | H-P.: 08:00 – 16:30

Állásra jelentkezés