Milyen vásárlásösztönzést használjunk webshopunkon, hogy ne kerüljünk bajba?

A Gazdasági Versenyhivatal az utóbbi időben rendkívüli alapossággal vizsgálja a különböző online értékesítéssel foglalkozó vállalkozásokat, a fogyasztók érdekeinek védelmében. Több száz millió forintos bírságokat osztogatnak azoknak a webshopoknak, cégeknek, akik megtévesztik a fogyasztókat. Hoztunk is erre néhány példát a közelmúltból.

webshop bírság

Pár büntetés amiből tanulhatunk!

MyProtein

„2021-ben a MyProtein kapott 100 millió forint bírságot a GVH-tól (The Hut.com Limited). Fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdette honlapján termékeket. Nem tudta igazolni, hogy volt olyan magasan az adott termék ára korábban, amiről éppen leárazta azt. A fogyasztó azonnali döntéshozatalra késztetése céljából kereskedelmi gyakorlatában (pl.: „Csak ma”, Kiárusítás”, „Utolsó lehetőség”, „Gyorsan fogynak a készletek”, „Már csak 48 óra…”, „Csökkentő kedvezmény! Fogy az idő …”, „Villámakció”, „CSAK MA! Visszaszámlálás elindult -50%, …49%”) valótlanul állítja, hogy a termékei bizonyos feltételek mellett (akciósan, kedvező áron) csak nagyon korlátozott ideig állnak rendelkezésre, és ezáltal a fogyasztókat megfosztja a tájékozott döntéshez szükséges időtől. Forrás: Napi.hu, GVH”

ÉkszerTV

„480 millió forint bírság az Emporia Style Kft -nek (ÉkszerTV, webshop is van) – 2020. szeptember), éves 7,5 milliárd forint árbevételű cégről van szó. Megtévesztette a fogyasztókat az ékszerek értékesítése során kínált kedvezmények mértéke vonatkozásában. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor a fogyasztó azonnali döntéshozatalra késztetése céljából valótlanul azt állította, hogy a bemutatott ékszerek az adott kedvező áron csak nagyon korlátozott ideig és korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Forrás: GVH”

webshop bírság

Alza

„Alza bírság: A GVH óriási bírságot szabott ki az Alza.hu-ra (892 millió forint), akiket 2018. január és 2019 február között vizsgált. Ez idő alatt 6!!!-szor szervezett Black Friday kampányt az Alza. A büntetés egyébként nem is erre vonatkozott, hogy ennyiszer szervezett Black Friday kampányt, akár egy héten át is. Hanem 80%-os akciót hirdetett, a kampányok során ténylegesen 10-20 termék (az akciós termékek jellemzően jóval kevesebb, mint 1%-a) volt elérhető 80%-os vagy afölötti kedvezménnyel. A GVH kialakult gyakorlata szerint az akciós termékek legalább 10%-ára kell vonatkoznia a megjelenített kedvezménynek (utóbbi érdekes megállapítás, eléggé gumiszabálynak tűnik). Forrás: GVH”

Booking.hu

„Hogy ne csak webáruházak legyenek, a Booking.com bírság is nagyon tanulságos. 2 milliárd 500 millió forint bírságot kapott az alábbiakért: augusztus 1-jétől megtéveszti a fogyasztókat, amikor a televízió reklámjaiban, Google Ads hirdetéseiben, a www.booking.com weboldalon, a Booking alkalmazásban, továbbá stratégiai partnerei által üzemeltetett oldalakon a szolgáltatásán keresztül foglalható szálláshelyekkel kapcsolatban azok „ingyenes lemondhatóságát” állítja, június 1-jétől agresszív kereskedelmi gyakorlatot folytat azzal, hogy a www.booking.com weboldalán és a Booking alkalmazásban elérhető szálláshely ajánlatokkal összefüggésben sürgető jellegű, pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas tájékoztatásokat tesz közzé.”

Sajnos vannak olyan esetek, mikor az óriási növekedés és verseny hatására, a piacokért való küzdés közben, a versenytársak nyomják fel egymást a Gazdasági Versenyhivatalnál. Ez az úgynevezett „házmester” szituáció.
Sokan használják azt a megoldást, hogy a kedvezményes ár előtt felárazzák a termékeket. Ez főleg a Black Friday időszakára jellemző, de sokszor látunk ilyet kupon napokon is.

A vásárlásösztönzést és a sürgetést is ellenőrzi a Versenyhivatal. Nem fogadják el a pszichés nyomásgyakorlást, mint pl. az „X ideig elérhető csak a termék” „rendeld meg most, már csak néhány darab van készleten” „ketten éppen ezt a terméket vásárolják” és még rengeteg példát sorolhatnánk, amikkel találkozunk.
2022-ben életbe lép egy törvény az akciózással kapcsolatban. Májusától kötelező lesz a termék árát egy szinten tartani az akciót megelőző 30 napban.

Forrás: Minner.hu

Megosztod?

Facebook
Twitter
Linkdin
Pinterest

Szólj hozzá, bátran

bix feher logo 8.59/10

Bizalmi index

HATÁS REKLÁMSTÚDIÓ KFT- hiteles partner- Hiteles Partner

Ajánlat kérés

ADD MEG AZ ADATAID ÉS KOLLÉGÁINK FELVESZIK VELED A KAPCSOLATOT HAMAROSAN!

Köszönjük a megkeresést, hamarosan kollégáink felveszik Veled a kapcsolatot.

+36 56 513 015 | hatas@hatasreklam.hu | 5000 Szolnok, Eötvös tér 3. | H-P.: 08:00 – 16:30

Állásra jelentkezés

Hatás Reklámstúdió
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-kat az Ön böngészője tárolja, és olyan funkciókat hajt végre, mint például a webhelyünkre való visszatérés felismerése és a csapatunk segítsége annak megértésében, hogy a weboldal mely részei találják a legérdekesebb és leghasznosabb.

 

Adatvédelmi irányelvek

Adatvédelmi Szabályzat

Hatályos: 2018. január 1. napjától
A Hatás Reklámstúdió (székhely: 5000 Szolnok, Koszorú u. 11. cg.:16-09-015773, a továbbiakban: reklámstúdió) által nyújtott szolgáltatások keretében vagy értékesített termékek esetében megadott (személyes) adatok kezelésére a jelen Adatvédelmi Szabályzat rendelkezései the essay club https://writemyessayrapid.com/ az irányadóak.

A reklámstúdió adatkezelési nyilvántartási azonosítója:
A Megrendelő és a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a megrendeléskor megadott (személyes) adatait a reklámstúdió a jelenlegi és jövőbeni telekommunikációs szolgáltatásai vagy más médiumai szükség szerint elvégzendő szerkesztési munkálatok, piackutatás, közvetlen piacszerzés és/vagy reklámküldés céljából
a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfelelően tárolja, kezelje és felhasználja.
A Megrendelő és a Felhasználó hozzájárul ahhoz is, hogy a(z) (személyes) adatok belföldön va gy külföldön továbbításra kerüljenek a reklámstúdió tulajdonosával megegyező vagy hasonló tulajdoni körrel rendelkező cég(ek) részére, azonban kizárólag a fenti említett célokkal összefüggésben.

A Megrendelő és a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a reklámstúdió a részére reklámanyagokat
küldjön a megrendelés teljesítését követően is. Ha a Megrendelő a reklámanyagok küldését the essay club https://writemyessayrapid.com/ a jövőben nem k éri, ezt bármikor jelezheti a hatas@hatasreklam.hu e-mail címre küldött elektronikus üzenetben vagy postai úton a

5000 Szolnok, Koszorú u. 11. címre küldött levélben.

A reklámstúdió a számítógépes rendszereiben tárolt (személyes) adatokat bizalmasan kezeli, a(z)(személyes) adatokat illetéktelen harmadik személy(ek)nek nem adja ki, illetéktelen harmadik személy(ek) részére nem teszi hozzáférhetővé. Nem minősül illetéktelen harmadik személy részére történő adattovábbításnak a(z) (személyes) adatoknak a reklámstúdió tulajdonában álló vagy a reklámstúdió cégcsoportjához tartozó gazdasági társaság részére történő adattovábbítás, vagy a reklámstúdió tulajdonosával megegyező vagy hasonló tulajdoni körrel rendelkező cég(ek) részére történő adattovábbítás, továbbá a reklámstúdió üzleti partnerei részére történő adattovábbítás olyan esetekben, ami kor az üzleti partner terméke és/vagy szolgáltatása kerül a reklámstúdió által értékesítésre vagy kapcsolódik a reklámstúdió termékéhez és/vagy szolgáltatásához. A(z) (személyes) adatok megadásával a Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy a(z) (személyes) adatai továbbításra kerüljenek a reklámstúdió tulajdonában álló vagy a reklámstúdió cégcsoportjához tartozó gazdasági társaság részére vagy a reklámstúdió tulajdonosával megegyező vagy hasonló tulajdoni körrel rendelkező cég(ek) részére a jelen Szabályzatban meghatározott cél érdekében, és ezen céllal összefüggésben.
A(z) (személyes) adatok megadása önkéntes. Megrendelő bármikor jogosult az adatkezelésről és a tárolt adatairól tájékoztatást kérni. A Megrendelő bármikor kérheti a(z) (személyes) adatok módosítását vagy törlését a reklámstúdiónak postai úton a 5000 Szolnok, Koszorú u. 11. címre küldött levélben, vagy a hatas@hatasreklam.hu e-mail címre küldött elektronikus üzenetben. A reklámstúdió a Megrendelő által megadott adatok valódiságáért felelősséget nem vállal. A weboldal böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai
célokból (pl. IP cím, látogatás időtartama, stb.). Ezeket az adatokat a reklámstúdió kizárólag jogszabályi alapon, indokolt és alátámasztott esetben adja át az eljáró hatóságok részére. Az online történő megkereséshez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem engedélyezi a cookie-k használatát, le tudja tiltani a böngészője beállításaiban. A cookie-k letiltása esetén bizonyos a szolgáltatások egyes elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó böngészője tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. Megrendelő és Felhasználó tudomásul veszi, hogy a reklámstúdió által üzemeltetett weboldalakon makrók / cookies („sütik” ) működnek, ideértve többek között, de nem kizárólag a browser cookies-t, a tracking co okies-t és a computer cookies-t. A személyes adatok kezelése mindenben megfelel az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, a kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvényben, az elektronikus kereskedelmi szolgáltat ások valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényben foglalt valamennyi kötelezettségnek. Az adatvédelmi elvek kialakításakor különös tekintettel vettük figyelembe az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során Strasbourgban, 1981. január 28.
napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény rendelkezéseit. A reklámstúdió teljes mértékben aláveti magát a GDPR rendelet minden szabályozásának.
Hatás Reklámstúdió Kft.